Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Félidő Jerezben

2012.02.09

elso-nap--8-.jpg

Tegnap a tavalyi Mercedeszt vezető, és főleg az új Pirelli gumikra koncentráló Michael Schumacher volt a leggyorsabb. Schuminak tetszettek az új abroncsok. Azért a többieknek is izgalmas napjuk volt. A HRT szintén a tavalyi kocsival szerepelt az előszezoni teszten, ők csak amolyan csapatépítő tréningnek szánták, így ma már nem is indulnak. A csapat személyi összetétele teljesen megújult (Pedro, de la Rosa  is csak a télen csatlakozott), csak összeszokni jöttek Jerezbe. Mostantól az első saját autójuk fejlesztésére fognak koncentrálni. Elégedett volt az első két nappal a Force India is. Paul di Resta szerint jó az idei csomag, és jól haladnak az új gumik kiismerésében is. Ugyan kedden Raikkönen csak az ötödik helyen végzett, elmondta, hogy nagyon elégedett elsőre a Lotus kocsival, ami jól kezelhető. A kocsi fenéklemezét egy kicsúszás alkalmával tönkretette kedden, de azt hamar megszerelte a csapat.

Befejezte heti munkáját Pastor Maldonado is, akit ma Bruno Senna vált. A Williams idén már Renault motorokat használ, összességében elégedettek voltak, az időeredmények azonban még elmaradnak. Négy autó tudott a két nap alatt 1:20 alá menni az idei konstrukciók közül egyik a Toro Rosso (meg a Red Bull, a Lotus és a Force India). Az olasz kiscsapat eddig jó munkát végzett. Ma már Alonso vezeti az új „érdekes” orrú Ferrarit. Felipe Massa elégedett volt a kocsival, de szerinte van még mit javítani. Mivel az autó teljesen új, inkább az adatok gyűjtésével foglalkoztak, és nem a tempóval. Óriási munkát végzett Kovalainen, és a Caterham.  Az „újonc” csapat harmadik évében, és tegnap először használt KERS rendszert, ami elsőre tökéletesen működött. A finn 139 kört teljesített hiba nélkül. Elsősorban hosszú etapokat futottak, de mindegyik Pirelli keveréket letesztelték.  Csak 2 másodperccel maradtak el a Red Bulltól, ami bíztató kezdet.

masodik-nap.jpg

Sokkal kevesebbet tudott menni a Sauber. Nekik üzemanyag ellátási problémáik voltak, ezért 69 kört tudtak futni. Délután új aerodinamikai elemek kerültek a kocsira, azokat próbálgatták. Ezzel együtt hasonló tempót ért el Perez, mint Button. Apropó Button.  A McLaren pilótája mindkét nap a nyolcadik helyen végzett, ennek ellenére szerinte jobban állnak, mint tavaly ilyenkor. A kocsi jobban reagál a gumikra, és a befújt diffúzor hiányának hatása sem zavaró. A Red Bull az elmúlt két évben a diffúzor köré építette az autóját. Az idei kocsi a szabályok miatt egy új koncepció, ezért kockázatosabb évkezdet előtt állnak. Webber tegnapi szereplése persze bíztató, bár nincs kétségem, hogy Vettelé lesz az utolsó szó a részletkérdésekben. Adrian Newey közben magyarázatot adott a kocsi orrán található, és komoly érdeklődést kiváltó nyílásra! A versenyzőt hűtik vele! 

 

 

 

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete 2012 Téli teszt - Jerez